2018. aug 31.

VB 2018 testközelből: divatfoci a turistáknak vagy szenvedélyes futballünnep?

írta: Játékoskijáró
VB 2018 testközelből: divatfoci a turistáknak vagy szenvedélyes futballünnep?

szentpetervari_stadion.jpg

Régóta dilemmázok azon, mit gondoljak a nemzetközi szintű modern labdarúgásról szurkolói oldalról. Úgy értem, nem kérdés, hogy tőlünk nyugatabbra (vagy éppen keletebbre) teljesen más, nagyságrendekkel magasabb szinten játsszák a labdarúgást, és ezzel együtt a körítés is sokkal színvonalasabb, de szurkolói oldalról annyira sok kritika éri a modern labdarúgás közegét, hogy kissé elbizonytalanodtam.

modern_football.jpg

Na, tessék, az ilyen kritikus hangokra gondoltam

A modern foci még mindig csakugyan a játék szenvedélyes szeretetéről szól, vagy egy elüzletiesedett, érzelmek nélküli tucat termékké üresedett, mely messziről szép és csillogó, közelebbről megnézve azonban már semmi olyat nem találunk meg benne, mely miatt a korábbi generációk tagjai anno a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes években beleszerettek a labdarúgás világába? 

Külön kíváncsi voltam arra, hogy elérhető-e egy átlagos magyarországi jövedelmi szinten élő ember számára egy futball világesemény, vagy az üzleti alapú modern foci világában a meccsrejárás végképp a gazdagok kiváltságává vált-e.

Hogy kérdéseimre választ kapjak, kézenfekvő volt olyasvalakihez fordulnom, aki szurkolói szemmel, testközelből látta a pár hónappal ezelőtt véget ért oroszországi labdarúgó világbajnokságot, felkerestem hát Palotai Zoltánt, aki a latin-amerikai labdarúgás szerelmeseként a Brazília-Costa Rica, valamint az Argentína-Izland mérkőzést is a helyszínen tekintette meg. Arra kértem, legyen a szerkesztőtársam egy beszámoló erejéig, és meséljen egy kicsit olvasóim számára a kint szerzett tapasztalatokról.

Úgyhogy innentől át is adom a szót Zolinak:

A bevezetőben már elhangzott, hogy gyerekkorom óta óriási focirajongó vagyok, de eddig még egy világversenyre sem volt lehetőségem eljutni, ezért elhatároztam, hogy ezen sürgősen változtatok, és pár éven belül megcsinálok egy klasszikus a mesterhármast: kiutazok egy VB-re, egy Copa Americára és egy EB-re is.

1./ Jegyvásárlás 

Világbajnokság évéről lévén szó, rögtön adva is lett az alkalom, hogy a három nagy eseményből egyet gyorsan kipipáljak. Egy olyan internetes felületen vettem meg a jegyeket, ahol azok adhattak túl belépőiken, akik a hivatalos, FIFA.COM felületen vásároltak, de valamiért mégsem tudnak elmenni az adott meccsre.

Így persze valamivel drágább volt a jegyvásárlás, de nagyságrendbeli különbség nem volt.


Mint mondtam, mindenképpen latin-amerikai érdekeltségű meccseket akartam megnézni, így esett a választásom az Argentína-Izland és a Brazília-Costa Rica találkozókra.

A jegyek mindkét mérkőzésre 250 euróba kerültek (júniusi átlag 318,- Ft-os MNB árfolyammal számolva ez kb. 70.000,- Ft), melyet elektronikus úton fizettem ki, amiért kaptam egy vouchert, ami egyben vízumként is szolgált a VB idejére. A névre szóló jegyeket viszont csak a meccs előtti napokban küldték meg futárszolgálattal, így például az időben későbbi, Brazília-Costa Rica meccs jegyeit a kinti szállodába kértem kézbesíteni, mert azokat itthon már át sem tudtam volna venni.

2./ Közlekedés, szállás, szervezés

A mérkőzés helyszíneken, és azok közelében, forgalmasabb csomópontoknál sűrűn lehetett találkozni szervezőkkel, akik szívélyesek voltak és jól beszéltek angolul, így a tájékozódással összességében nem volt gondom, viszont a hétköznapi járókelők – főleg az idősebbek – jellemzően nem beszéltek idegen nyelven.

Mivel a tömegközlekedési eszközökön minden csak cirill betűkkel volt kiírva, és ezeken többnyire hatalmas volt a zsúfoltság, ezért inkább az ottani taxi alkalmazást használtam, mely a budapesti árszínvonalnál kicsit drágábban volt igénybevehető.

Összességében tehát a közlekedésre és a szervezésre sem lehetett semmilyen panasz.

A repülőjegyekre 100.000,- Ft-ot, szállásra (a belvárostól mintegy 1-2 kilométerre eső szállodákban laktam) pedig a kint töltött bő egy hét során összesen kb. 130.000,- Ft-ot költöttem. A szállásokat hazai viszonylathoz képest drágának találtam, és az interneten található lehetőségek között rengeteg volt a nagyon rossz minőségű, mégis drága szálláshely.

Ami a kinti árszínvonalat illeti, nos, az árak a Budapesten megszokotthoz képest kb. másfélszer voltak magasabbak, sőt, a VB termékek esetén inkább kettes szorzót mondanék. 

3./ Beléptetés, kiszolgálás a stadionon belül

A stadionba bejutás során szigorú ellenőrzésen estünk át, melyet körülbelül egy repülőtéri ellenőrzés komolyságához hasonlítanék, de ez számomra egyáltalán nem volt zavaró, sem különösebben időigényes.

A stadionokon belül kialakított büfék egyébként drágák voltak, ráadásul a kínálatot sem nevezném színvonalasnak.

4./ Szurkolók, meccs élmények

Beszéljünk végre a lényegről!

A meccseken nyugodt, békés légkör uralkodott, amit bizonyít a most következő kép is, melyen jól látható, hogy a piros mezes costa ricai drukkerek egy csoportja a lelátón beékelődött a brazilok közé, de ebből mégse lett semmilyen feszültség a rivális szurkolók között:

costarica.jpg

És ha már a „szurkoló” szót használtam, joggal merülhet fel a kérdés részetekről, hogy vajon „divatdrukker turisták”, vagy igazi, szurkolók, fanatikus futballrajongók ültek-e a lelátón. Nos, a válaszom az, hogy szerintem inkább az utóbbiak!

Ami a brazilokat illeti, ők kimondottan hangosak, szenvedélyesek voltak, lelkesen skandálták Diego Maradonát becsmérlő rigmusaikat, illetve a costa ricai drukkereken is láttam olyan régi, kilencvenes évekből származó mezeket, melyek elárulták, hogy ezek a srácok biztosan nem a VB-láz miatt tegnap találták ki, hogy szeretik a focit és meccsre akarnak menni, hanem hozzám hasonlóan nekik is régi vágyuk teljesült azzal, hogy eljutottak a Mundialra.

Több szurkolóval is beszélgettem, és az a benyomásom alakult ki, hogy ezek az emberek minden bizonnyal egész évben, vagy akár már évek óta arra spórolgatnak, hogy elkísérhessék nemzeti csapatukat a VB-re, és már csak ezért sem merült fel senkiben a balhézás lehetősége, mert mindenki örült annak, hogy ott lehetett a stadionban a kedvenceivel együtt.

Ami az argentinokat illeti, nos, az ő soraikban is lehetett érdekes arcokat látni, mint például ezt a srácot, a mezén a felirattal, mely spanyolul valami olyasmit jelent, hogy „leprás vagyok”:

lepra.jpg

Ez egy jellemző „poén”, amit csak az argentinok értenek. Az argentínai Rosario városában (melynek híres szülöttje többek között Mario Kempes, Lionel Messi és Ernesto Che Guevara) ugyanis két patinás klub vetélkedik egymással: a Rosario Central, valamint Messi nevelőegyesülete, a Newell’s Old Boys, melynek pályája a várost kettészelő folyó azon partján áll, ahol egykor egy lepratelep állt. Nem véletlen tehát, hogy a Rosario Central hívei az Old Boys szurkolókat leprásoknak gúnyolják, akik ezt büszkén vállalják is, sőt, ez tulajdonképpen klubhovatartozásuk egyik jelképe lett.

Furcsa szerzetekkel egyébként mindenfelé lehetett találkozni, hiszen mindenfelé nemzeti színekbe öltözött szurkolókkal találkozott az ember.

És nem csak szurkolókkal.

A reptéri Subwayben például belefutottam az Internél klubikonnak számító egykori argentin válogatott legendába, egyik személyes kedvencembe, Javier Zanettibe is.

Nem hiszitek?

Akkor ezt nézzétek!

zanetti.jpg

Kedves volt, készséges és közvetlen, annak ellenére is, hogy egyébként a családjával volt. Még a jegyemet is dedikálta, ezt is megmutatom.

jegy.jpg

A stadionok hangulata fantasztikus volt, különösen a Brazil meccsen, igazi, szenvedélyes foci hangulatnak nevezném.

stadion.jpg

Az argentin meccsen viszont Messi kihagyott büntetője után teljes letargia lett úrrá az argentinokon, ami rányomta a bélyegét még a meccs utáni hangulatra is. Félelmetes volt, ahogy a tömeg lassan, szinte pisszenés nélkül araszolt kifelé a stadionból egy olyan környéken keresztül, amit leginkább egy végtelenített hosszú, ocsmány Bosnyák térhez hasonlítanék. Azt hiszem senki sem gondolta, hogy megtörténhet olyan, hogy egy ilyen erős nevekkel felálló argentin csapat nem tudja legyőzni Izlandot.

Meccsnapok között is volt látnivaló bőven, melyekből pár képet szívesen megosztok Veletek.

Összességében tehát hatalmas – és nem mellesleg, nem színházi, hanem valóban futball - élmény volt számomra az idei VB, mely bár kétségtelenül nem volt olcsó, de amint fenti soraimból kiolvashattátok, körülbelül egy színvonalasabb nyaralás árából ki lehetett hozni.

A magam részéről bátorítok mindenkit az efféle futballtúrákra, olyannyira, hogy lassan el is kezdem a jövő évi Copa America-túrám megszervezését!  

Szólj hozzá