„Mester! Igazi robbanékony, gólvágó csatár szeretnék lenni! Mit gondol, tudna nekem segíteni, hogy még gyorsabb lehessek a pályán?”

Ezekkel a szavakkal kerestem meg tizenéves koromban egy atléta edzőt, remélve, hogy segítségével jobb futballistává válhatok.

Akkoriban még nem voltak a focisták és a csapatok mellett hivatásos erőnléti edzők, atlétaedzők, mint manapság. Én magam döntöttem úgy, hogy felkeresek egyet, hogy segítsen fejleszteni a technikámat, a gyorsaságomat, a robbanékonyságomat.

És tudjátok mit mondott nekem, mikor először meglátott futni?

Azt, hogy ezt azonnal hagyjam abba, mert ha sokáig nézi, elmegy a kedve a futástól…

Utólag visszagondolva, nem is csoda, hiszen futás közben szertelenül kifelé ...

Volt egyszer egy élvonalbeli futsal játékosedző Magyarországon, valamikor a kilencvenes évek második felében, akinek a csapata vesztésre állt egy roppant kiélezett mérkőzésen, a játékosai pedig szemlátomást nem találtak ellenszert az ellenfél játékára.

Mit tehet ilyenkor a gondterhelt edző?

Hát persze: időt kér!

Az időkérésnél maga köré gyűjtötte a játékosait, majd annak rendje és módja szerint letorkolta őket azzal, hogy márpedig így nem lehet játszani.

Ekkor csodák csodájára az egyikük feltett neki egy egyszerű, de roppant fogós kérdést, mellyel drasztikusan átformálta az edző életének és szakmai pályafutásának hátralevő részét:

- Rendben, Főnök! Akkor mit csináljunk?

Hogy hogyan változtatta meg ez ...