Idén rendkívül bőkezű volt velem a sors, hiszen a 2018-as év eddig öt csodálatos elismeréssel is megjutalmazott, melyekre egytől egyig rendkívül büszke vagyok. Többségük természetesen a kézilabdához kötődik, viszont mind az öthöz hihetetlenül hosszú út vezetett.

Családomban a sport iránti rajongás nem volt előzmények nélküli, hiszen édesapám, idősebb Köstner Vilmos, válogatott atléta volt, akiből később a DVSC színeiben labdarúgó, majd első osztályú, illetve FIFA-kerettag futball játékvezető lett. Tőle ragadt rám a foci szeretete, olyannyira, hogy a DVSC különböző korosztályos csapataiban magam is aktívan futballoztam.  

A kézilabdával egészen 14 éves koromig, vagyis 1968-ig semmilyen kapcsolatom nem volt. Ekkor ...

Ha azt kérdezitek, hogyan kerültem kapcsolatba a nyíltvízi hosszútávúszással, nos, a válaszom az, hogy az egész egy telefonhívással kezdődött.

Helyesebben: egy telefonhívással és egy Balaton-átúszással.

Történetem gyökerei egészen 2009-ig, sőt, bizonyos értelemben még annál is sokkal régebbre nyúlnak vissza.

Történt ugyanis, hogy 1991-ben Egerszegi Krisztina szülővárosomba, Hódmezővásárhelyre látogatott, ahol személyesen is találkoztam vele, megfogtam a kezét, mindenhova követtem, és elhatároztam, hogy egy napon én is olimpiai bajnok leszek.

Attól a naptól fogva az úszásnak, illetve olimpiai álmaim megvalósításának szenteltem az életemet.

Bár a sikerek nem kerültek el, hiszen 14 évesen ...

Tudjátok ki szerezte a magyar olimpiai csapat első érmét a 2012-es londoni játékokon?

Annyit segítek, hogy 20 év után nyert újra olimpiai érmet a magyar cselgáncssport számára!

Az igazat megvallva, könnyű helyzetben vagyok ennek a feladványnak a megválaszolása kapcsán, hiszen a magyar kézilabda válogatott tagjaként én is ott voltam, amikor a bronzérem megszerzése után – a magyar sportolói delegáció ünneplése közepette - belépett az olimpiai faluba.

Nem véletlen tehát, hogy életem végéig nem fogom elfelejteni sem a nevét, sem pedig azokat a pillanatokat, hiszen sikere egy hihetetlenül pozitív, bizakodó hangulatot teremtett valamennyiünk számára, amely végigkísérte a játékokat.

Az olimpiai falun belül a körülbelül ...

Önöknek is feltűnt már, hogy valahányszor a siker önfeledt pillanataiban a sportolók köszönetet mondanak mindazoknak, akik hozzásegítették őket a győzelemhez, akkor szinte kivétel nélkül megemlítik a szüleiket, a családjukat, a barátaikat, a csapattársakat, az edzőket, a segédedzőket, a vezetőket, a masszőröket…, de a pszichológust valahogy rendre kifelejtik a sorból?

Rengeteget gondolkodtam már azon, hogy mi lehet ennek az oka, és hosszas elmélkedés után tudják mire jutottam?

Arra, hogy a sportolók valószínűleg azért nem tesznek említést a pszichológusukról, mert még mindig az van a köztudatban, hogy ha segítséget kérek egy pszichológustól, akkor valami biztosan nem stimmel velem…

Nem akarok persze ...

Nem megszokásból alakult ki, hogy a góljaim után az égre nézek, hanem azért, mert ilyenkor, és a mérkőzések után is hála van a szívemben Isten felé, mert tudom, hogy tőle kaptam a tehetségemet.

Ezért próbálok mindent úgy alakítani, nem csak a pályán, hanem az egész életvitelemben, hogy neki tetsszen. Nekem ez mindig nagyon fontos volt.

Nagyon fiatalon, az iskolában már tudtam, hogy tehetséges vagyok, tehetségesebb, mint a többiek. Bárhol, ahol játszottam, a mezőnyben kiemelkedtem, de arra nem gondoltam, hogy ez mit jelent. Hogy válogatott játékos lehetek, vagy milyen szinten játszhatok később, ebbe nem gondoltam bele, de azt tudtam, hogy nagyon szeretem a futballt, és mindig nagyon vártam a meccseket, meg a különböző ...

...mert hisszük, hogy az ember mindenre képes

Gondoltátok volna, hogy már akkor is pénzt kerestem a Teqballal, amikor a Teqball még nem is létezett?

Pedig akár hiszitek, akár nem, tényleg így volt!

De még mielőtt bárki is nagyképűséggel vádolna, némi magyarázattal tartozom ehhez a meglehetősen blikkfangos felvezetéshez.

Először is, azok kedvéért, akikkel még nem ismerjük egymást, szeretnék bemutatkozni: Borsányi Gábor vagyok, a száz százalékban magyar fejlesztésű és gyártású, immáron világszerte ismert és napról napra népszerűbb sporteszköz, a Teqball egyik feltalálója.

Bár gondolom már mindenki kitalálta, de a rend kedvéért azért elmondom: a fenti képen én a baloldali pasas ...

„Mester! Igazi robbanékony, gólvágó csatár szeretnék lenni! Mit gondol, tudna nekem segíteni, hogy még gyorsabb lehessek a pályán?”

Ezekkel a szavakkal kerestem meg tizenéves koromban egy atléta edzőt, remélve, hogy segítségével jobb futballistává válhatok.

Akkoriban még nem voltak a focisták és a csapatok mellett hivatásos erőnléti edzők, atlétaedzők, mint manapság. Én magam döntöttem úgy, hogy felkeresek egyet, hogy segítsen fejleszteni a technikámat, a gyorsaságomat, a robbanékonyságomat.

És tudjátok mit mondott nekem, mikor először meglátott futni?

Azt, hogy ezt azonnal hagyjam abba, mert ha sokáig nézi, elmegy a kedve a futástól…

Utólag visszagondolva, nem is csoda, hiszen futás közben szertelenül kifelé ...

Volt egyszer egy élvonalbeli futsal játékosedző Magyarországon, valamikor a kilencvenes évek második felében, akinek a csapata vesztésre állt egy roppant kiélezett mérkőzésen, a játékosai pedig szemlátomást nem találtak ellenszert az ellenfél játékára.

Mit tehet ilyenkor a gondterhelt edző?

Hát persze: időt kér!

Az időkérésnél maga köré gyűjtötte a játékosait, majd annak rendje és módja szerint letorkolta őket azzal, hogy márpedig így nem lehet játszani.

Ekkor csodák csodájára az egyikük feltett neki egy egyszerű, de roppant fogós kérdést, mellyel drasztikusan átformálta az edző életének és szakmai pályafutásának hátralevő részét:

- Rendben, Főnök! Akkor mit csináljunk?

Hogy hogyan változtatta meg ez ...

„Ezt a játékot nem megtanulni kell, hanem megérteni” .

Kozma Mihály

Valami furcsa, nehezen megmagyarázható félsszel, félelemmel a gyomromban egy 2014. novemberi napon arra kértem Marc Carmonát, az FC Barcelona világverő futsal csapatának legendás mesterét, hogy szenteljen nekem pár percet az idejéből egy kis szakmai eszmecsere céljából. Bevallom, eleinte tartottam tőle, hogy vajon miről is fogok tudni beszélgetni vele, hiszen az övéhez képest annyira kevéskének éreztem a tudásom, hogy féltem, talán nem is fogjuk megérteni egymást, és a beszélgetés kínosan rövidre sikerül majd.

Aztán jó két óra múlva úgy kellett engem kirángatnia a többieknek mellőle, hiszen észre sem vettem, hogy eltelt az idő, és már a komplett ...

Mivel gyerekkorom óta megszállottan érdekel, hogy milyen okok állhatnak a magyar labdarúgás hanyatlásának hátterében, miért vallanak rendre kudarcot a talpra állítása érdekében megtett kísérletek, illetve hogyan kerülhetnénk újra vissza a világ elitbe (de legalább is az európai foci középmezőnyébe), ezért – többek ajánlása nyomán - megkerestem az UTE Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatóját, Fórián Zsoltot, és feltettem neki egy egyszerű kérdést:

„Szerinted hogyan kell jó focit csinálni?”

- Meggyőződésem szerint erre a kérdésre nagyon sokféle jó válasz létezik, egész egyszerűen azért, mert a labdarúgás nem matematika, itt nem egyetlen jó megoldás létezik. A futballban mind a pályán, mind a pályán kívül ...